Főoldal / Referenciák

Referenciáink listája

Rólunk írták

Domonkos Szilvia, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola másodéves hallgatójának andragógia tantárgyból elkészített szakdolgozata:

"Házi dolgozatomban a kaposvári székhelyű Kapos Kft.-t fogom bemutatni. A Kft. 1996 márciusában alakult, kezdetben értékpapír -kereskedelemmel foglalkozott, majd ingatlanközvetítéssel és csak 2000 –től indították el a felnőttképzések szervezését és lebonyolítását. Az első két évben kizárólag a cég profiljához passzoló ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyamokat szerveztek, aztán a felmerülő igények hatására fokozatosan kibővítették képzéseik körét, melyek elvégzése és a sikeres vizsga letétele után OKJ-s bizonyítványt kapnak a hallgatók.

A tanfolyamok elindításakor nagy hangsúlyt fektettek a magas színvonalú képzésre.

„A Kft. megalakulásakor nem gondoltuk, hogy valaha felnőtt oktatással foglalkozunk majd. Azonban nekünk is alkalmazkodni kellett a piaci igényekhez, mivel az értékpapír forgalmazást néhány vezető bank illetve brókercég eluralta, ezért profilt váltottunk.” - meséli Tremmel László a budapesti iroda vezetője. –
Szerencsére az ingatlanforgalmazás a kilencvenes évek végén meglehetősen fellendült, így kézenfekvő volt, hogy először az ingatlanközvetítő és értékbecslő képzést indították el. Ennek sikerén felbuzdulva szervezték meg a többi – a piaci igényeket mindig szem előtt tartva – szakmát nyújtó kurzust.

Az iskola fő székhelye Kaposvár, de ország szerte nagy sikerrel szerveznek tanfolyamokat. (A főbb városok: Székesfehérvár, Pécs, Zalaegerszeg, Veszprém, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Kecskemét, Szeged,Debrecen, Szekszárd). Budapesten két évvel ezelőtt nyitották meg kiemelt irodájukat.

Jelenlegi tanfolyamok

Fodrász tanfolyamok

Fodrász képzések: Fodrász tanfolyam, gyakorlati hely biztosítása nélkül Fodrász tanfolyam, gyakorlati hely biztosítása nélkül

Fodrász képzések: Fodrász tanfolyam, gyakorlati hely biztosításával Fodrász tanfolyam, gyakorlati hely biztosításával

Fodrász képzések: Fodrász elitképzés Fodrász elitképzés

Masszőr oktatás

Masszőr képzések: Gyógymasszőr tanfolyam Gyógymasszőr tanfolyam

Masszőr képzések: Sportmasszőr tanfolyam Sportmasszőr tanfolyam

Masszőr képzések: Sport + Gyógymasszőr tanfolyam Sport + Gyógymasszőr tanfolyam

Masszőr képzések: Svédmasszőr tanfolyam Svédmasszőr tanfolyam

Ingatlanszakmai képzések

Ingatlanszakmai képzések: Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam

Ingatlanszakmai képzések: Társasházkezelő tanfolyam Társasházkezelő tanfolyam

Ingatlanszakmai képzések: Társasházkezelő + Ingatlanközvetítő és értékbecslő  tanfolyam ( KETTŐ AZ EGYBEN ) Társasházkezelő + Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam ( KETTŐ AZ EGYBEN )

Ingatlanszakmai képzések: Hitelközvetítő Hitelközvetítő

Kereskedelmi és vendéglátó oktatás

Kereskedelmi és vendéglátó képzések: Kereskedő  vállalkozó tanfolyam Kereskedő vállalkozó tanfolyam

Kereskedelmi és vendéglátó képzések: Vendéglátó vállalkozó tanfolyam Vendéglátó vállalkozó tanfolyam

Kereskedelmi és vendéglátó képzések: Kereskedő vállalkozó + Vendéglátó vállalkozó tanfolyam ( KETTŐ AZ EGYBEN ) Kereskedő vállalkozó + Vendéglátó vállalkozó tanfolyam ( KETTŐ AZ EGYBEN )

Kereskedelmi és vendéglátó képzések: Szakács tanfolyam Szakács tanfolyam

Kereskedelmi és vendéglátó képzések: Szakács + Vendéglátó vállalkozó tanfolyam ( KETTŐ AZ EGYBEN ) Szakács + Vendéglátó vállalkozó tanfolyam ( KETTŐ AZ EGYBEN )

Kéz- és lábápoló szakmai képzések

Kéz- és lábápoló szakmai képzések: Kéz- és lábápoló, mûkörömépítő tanfolyam Kéz- és lábápoló, mûkörömépítő tanfolyam

Idegenforgalmi képzés

Idegenforgalmi képzés: Idegenvezető tanfolyam Idegenvezető tanfolyam

Kozmetikus képzés

Kozmetikus képzés: Kozmetikus tanfolyam Kozmetikus tanfolyam

Lakberendező képzés

Lakberendező képzés: Lakberendező tanfolyam Lakberendező tanfolyam

Építőipari képzések

Építőipari képzések: Burkoló tanfolyam Burkoló tanfolyam

Építőipari képzések: Kőműves tanfolyam Kőműves tanfolyam
Építőipari képzések: Cserépkályha- és kandallóépítő tanfolyam Cserépkályha- és kandallóépítő tanfolyam

Virágkötő képzés

Virágkötő képzés: Virágkötő tanfolyam Virágkötő tanfolyam


A tanfolyamok vizsgáit a Székesfehérvári Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet szervezi, az illetékes minisztériumokkal együtt.

A budapesti tanfolyamokra a Kiscelli utcai irodában lehet jelentkezni, ahol három felkészült kolléga szervezi és bonyolítja a tanfolyamok elindítását, a jelentkezést, valamint az ezekkel járó egyéb tevékenységeket.

Az elméleti oktatás az Apáczai Csere János Gimnáziumban, a Madách Imre gimnáziumban és a KASZ épületében folyik, ahol a tantermeket a képzés idejére bérlik az iskolától és a KASZ-tól. (Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete). A gimnáziumban főként hétvégén vagy a délutáni órákban, a KASZ-ban hétköznapokon és napközben is folyik oktatás.

Meglepetésemre Tremmel László elmondta, hogy hallgatóik többsége nő, akik munka mellett sajátítanak el egy-egy szakmát jobb állás vagy magasabb fizetés reményében. Nagyjából a hallgatók fele az, aki tudatosan jelentkezik egy bizonyos képzésre, a másik fele azonban csak próbálkozik, és nincsenek határozott elképzeléseik, céljaik.

A Munkaügyi Központtal nem állnak napi kapcsolatban, ennek ellenére volt már rá példa, hogy a Központ egy-egy tanulónak megtérítette a tandíj költségét.

Az iskola természetesen regisztrált felnőttképzési intézmény, de nem akkreditált, ennek ellenére maximálisan törekszenek a színvonalas képzésre. Legnagyobb elismerés számukra, amikor a beiratkozáskor kitöltött kérdőíven arra a kérdésre, hogy "honnan szerzett tudomást az iskoláról?" az a válasz, hogy "egy ismerősöm ajánlotta." (Ez az esetek 10-15%-ban van így.)

A tanfolyamok közül számomra a legérdekesebb a gyógymasszőr képzés, (ami egyben a legdivatosabb mostanában). Erről bővebben is faggattam az irodavezető urat.
A tanfolyam időtartama egy év, amely két részből áll: elméleti és gyakorlati képzésből. A kurzus elméleti része, három hónap, de az első hónap letelte után elkezdik a gyakorlati oktatást is. Úgy vélem ez a nehezebbik része a szakma elsajátításának, ezt bizonyítja az is, hogy 720, azaz hétszázhúsz óra gyakorlati időt kell elvégezniük a hallgatóknak.
Az elméleti részt többnyire szakorvosok és speciális szakemberek oktatják. Külön tantárgyak vannak, úgymint: anatómia, belgyógyászat, reumatológia, ortopédia, elsősegélynyújtás, ideggyógyászat, traumatológia, bőrgyógyászat, munkavédelem és masszázselmélet.
A gyakorlati képzést is az iskola szervezi meg, (kórházakban, gyógyfürdőkben, ahol az iskola együttműködő partnereinél van a hallgatóknak lehetőségük a kötelező óraszám megszerzésére), de lehetőség van a gyakorlat egyéni megszervezésére is, amit természetesen igazolniuk kell a tanulóknak. A gyakorlatot hivatásos gyógymasszőr és gyógytornász oktatja, egyéni beosztás szerint.
Nyolc, kilenc hónap elteltével a leendő masszőröknek egy házi vizsgán kell átmenniük. Itt kiderülnek az esetleges gyengeségek, és lehetőség van a célzott, intenzívebb gyakorlásra, ha valakinek szüksége van rá.
A végleges OKJ-s vizsgát a MIOK (Magyar Iparkamara Oktatási Központ) szervezésében tehetik le a hallgatók.
Ennek a tanfolyamnak az ára Budapesten 199.000,- Ft, (+ vizsgadíj), amelyet lehetőség van négy részletben kifizetni.

Megfigyelésemet azonban nem ezen a tanfolyamon végeztem,- mivel ebben az időpontban már a gyakorlati résznél tartottak a hallgatók – hanem az Ingatlanközvetítő és értékbecslők "műszaki ismeretek" tantárgy előadására jutottam be.

Azt hiszem egyértelmű, hogy a tanfolyamot elvégzők milyen területen helyezkedhetnek el, de érdemes megjegyezni, hogy a képzésen olyan tudás birtokába juthat az ember, amit a hétköznapi életben is kamatoztathat saját lakás eladása – vásárlása esetén.

A 3 hónapos képzés végén írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgát (szakdolgozat megírása a gyakorlati ismeretek alapján) is kell tenniük a hallgatóknak.

A műszaki ismereteket Brockhauser Tamás építészmérnök, mérnöktanár tartja a csoportoknak. A fiatal, energikus tanár pontosan érkezik az órára, hóna alatt kivetítővel. A tantárgyat nyolc „blokkosított” alkalommal tartja, melyből ennek a csoportnak ez volt a második. Az előadások 9 órától 12 óráig tartanak, majd 12 órától a gyakorlati feladatokat veszik át. Ilyenkor tehetik fel a hallgatók a házi feladatokkal kapcsolatos kérdéseiket, valamint ilyenkor nyílik mód arra, hogy a felmerülő problémákat megbeszéljék a tanár úrral.
A csoportok 15 maximum 25 fősek. Jelen esetben az osztály 2/3 – a volt jelen.
Ismételt meglepetésemre a tanulók 80-90%-a nő.

Az óra előtti személyes beszélgetésekből kiderült számomra, hogy kit, mi motivál a szakma elsajátítására..
Egy fiatal hölgy – Andrea – elmondta, hogy Ő azért jelentkezett a tanfolyamra, mert ingatlanközvetítőként szeretne a későbbiekben elhelyezkedni. Úgy véli, hogy ebben a szakmában még van lehetősége, hogy állást találjon és megfelelő anyagi elismerésben is részesüljön.

István – 40 körüli úr – merőben más megfontolásból vesz részt a képzésen.
Ő egy olyan reklámirodánál dolgozik, ami kifejezetten ingatlanos hirdetésekkel és reklámokkal foglalkozik, ezért szeretne többet megtudni erről a területről, no meg azért is, mert „a mai világban soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, és nem árt, ha több lábon áll az ember.” Mondja Ő.

Aztán vannak itt olyan résztvevők is, akik már gyakorolják a szakmát, de a szakmai továbblépéshez elengedhetetlennek érzik a bizonyítvány megszerzését.

Tantárgyi követelmények:

Előadás: Az órák minimum 80%-án való részvétel. (minimum 6 alkalom)

Gyakorlat: Házi dolgozat beadása határidőre. A különböző feladatrészek évközi konzultációjakor a tanuló a kiadott ütemterven, egy-egy aláírást szerez a tanártól. A házi dolgozat értékelése 1-5 érdemjegyekkel történik. Elégséges minősítése alapfeltétele a vizsgára bocsátásnak.

Vizsga: A tanfolyam végén a tanulók írásbeli és szóbeli vizsgát tesznek.

Írásbeli: a.) teszt, b.) 2-3 műszaki jellegű kérdésre kell vázlatos, ábrás választ adni.

Szóbeli: Tantárgyanként 1 kihúzott tétel szóbeli ismertetésével bizonyítja a tanuló részletes ismereteit, néhány tanári kérdésre pedig, általános tájékozottságát. Az értékelés 1-5 érdemjegyekkel történik. A négy tantárgy: jogi ismeretek, műszaki ismeretek, gazdasági ismeretek, ingatlanközvetítés-értékbecslés.

Ezek után visszatérek az órai munka ismertetésére:
Az óra azzal kezdődött, hogy az első 15 percben a tanár úr, ismétlő kérdéseket tett fel a hallgatóknak. (Bíztatja a tanulókat, hogy bátran, most még mindent szabad mondani!) Az ismétlés véleményem szerint is nagyon fontos, mert ezáltal összerázódik a csoport és jobban rá tudnak hangolódni a tanárra, egymásra, és persze a soron következő anyagra, ami az előzőre épül.
Az ismétlés után felvezeti az aznapi óra anyagát, majd belefog annak ismertetésébe. (A teherhordó szerkezetekről – az alapokról van szó a mai órán.)
A kivetítőn jól látható és értelmezhető jegyzettel segíti a tanulóknak a könnyebb megértést.

„Az alap ugyan nem látható, de igen fontos része az épületnek.” – olvasom a jegyzetében, és ezzel egyetértek átvitt értelemben is.

A könnyebb megértés érdekében gyakran rajzol a táblára is, ami egy műszaki tantárgynál nagyon fontos. Ezen túl egyszerű fizikai és gyakorlati példákkal is elmagyaráz egy-egy - számomra - addig érthetetlennek tűnő dolgot, ami ennek fényében már teljesen természetessé válik. A magyarázatok közt el – elejt néhány tippet is az írásbeli és szóbeli vizsgákhoz kapcsolódóan, ami segítheti a felkészülést.

„Az alapok az épületek terheit adják át a teherhordó talajra – tehát fontos figyelembe venni a talaj minőségét is az építkezés megkezdése előtt.”

Érdekességként azt is megtudtam, hogy: Budapesten a jó építési területek már elfogytak, ezért mára a barlangos, kevésbé jó helyekre is építkeznek, ennek következtében nagymértékben fejlődik az alapozás technológiája.

Ezen az órán a tanulók nem tudják befolyásolni az óra menetét, mivel igen szigorú szakmai ismereteket kell elsajátítaniuk.
Megismerjük a főfalak és nyílás áthidalások fajtáit, tulajdonságait, típusait.
Saját gyakorlati példáival is segíti az ismeretek elsajátítását és nem csak szárazon, műszaki szempontok alapján magyaráz, hanem igyekszik az ingatlan közvetítők szemszögéből is láttatni a tanulnivalókat.
Közben megtudjuk róla, hogy közel áll hozzá a természetes (népi) anyagokat használó építkezés, mai szóhasználattal élve az Öko és bio házak.
A „téglatörténeti ismertető” során gyakorlati tanácsokkal is ellátja a hallgatóságot.
Észrevételeim szerint a tanulók rendkívül figyelmesek voltak és szorgalmasan jegyzeteltek. A tanár úr úgy adta le az anyagot, hogy még nekem, laikus számára is érthető volt.

Tíz órakor öt perc pihenőt ad, ezalatt megtudom a tanár úrról, hogy végzett pedagógus, és tanított középiskolában is egy rövid ideig. Az ottani tanítást azért nem folytatja, mert nem tudta összeegyeztetni a munkájával, amit semmi pénzért nem hagyna abba.
Kiderül még, hogy saját kidolgozott tematika szerint oktat, anyagát a vizsga tételsorához igazítva adja le, igaz más logikai sorrendben. De mindenképpen ajánlja használni az iskola által biztosított tankönyvet is, mert találhatók benne hasznos információk, amiket feltétlenül tudnia kell egy jó ingatlan szakértőnek.

Ez idő alatt a csoport tagjai megbeszélik egymással az előző órai anyagokat, valamint információkat cserélnek. Kitárgyalják a házi feladattal kapcsolatos nehézségeiket.

Esettanulmányomból kiderül, hogy a felnőtt oktatás nem csupán információ átadásáról és annak ellenőrzéséről szól, hanem egy olyan folyamatról, amelyben az egyéni motivációknak lényeges befolyásoló szerepe van.

Mint tudjuk és a szociológiai elméletek is alátámasztják, - ahhoz, hogy a gazdaság fejlődni tudjon a résztvevőknek, a benne dolgozóknak is fejlődniük kell, ezért elengedhetetlen manapság a felnőttek képzése, - oktatása, - nevelése. A mai rohamosan fejlődő világunkban nem jelenthetjük ki, hogy eleget tudunk, hiszen a munkaerő piaci verseny megköveteli a folyamatos tanulást. Tehát, ha a munkaerő piacon versenyképesek akarunk maradni, szükségünk van ilyen és ehhez hasonló tanfolyamokra és képzésekre. Talán ez a legfőbb motiváció a mai üzleti életben.

Felhasznált irodalom

Dr. Zrinszky László: A felnőttképzés tudománya. Bevezetés az andragógiába.
Okker Oktatási Iroda 1995"